Annyira szerencsétlen vagyok, hogy pont   este 20:00  órakor ment el az áram a hülye vihar miatt és 22:00 órára persze vissza is jött!!:S Amikor már cseszhettem a helyszínelőket. Szerencsére hajnali 2 kor ismételték tehát az fel tudtam venni így nem kellett szombatig várnom! A képekkel kicsit eljátszogattam ugyanis számomra ez az epizód kicsit punnyadtra sikeredett.  De most beszéljünk magáról a részről:

5×18 Ahonnan nincs visszaút  
A szupercsapat kivonul egy motel szerűségbe ahol találnak egy női áldozatot. Pontosabban a takarító személyzet egyik tagja talált rá  csakhogy ő rejtélyes módon eltűnt. A hulla Hawkes-nak valahonnan igen ismerős, de egyenlőre nem derül ki, hogy honnan . A szobát egy baseball sapkás napszemüveges férfi vette ki aki kéz pénzel fizetett tehát egyenlőre  rejtély, hogy ki volt az. (de ahogy őket ismerem nem telik bele fél óra és már tudni fogják h ki ő).Főcím!
A szobát Hawkes meg Danny vizsgálják át a falon egy cipőtalp nyomára bukkannak, a nő ruháján pedig drogmaradványokat találnak. Kiderül, hogy a nő az egyik volt korboncnok felesége volt:Anabel Pino.
 Ezért találta olyan ismerősnek a Doki. Martin Pino hazárdjátékos volt és ezért rúgták ki  az orvos szakértőktől. Fleck szerint Martin a baseball sapkás napszemüveges pasi, de Hawkes nagyon védi a fickót.
Eközben Stella valami régi tanárát keresi fel, hogy többet megtudjon bizonyos Ciprus -ról származó érmékről. Sebastian Diakosról és Georg Kolovosról (ha jól értettem a nevüket)  érdeklődik a férfinál (ezek a nevek már felmerültek régebbi ügyekben is ha jól rémlik), de az nem sokat tud mondani neki inkább óva inti Stella-t ezektől az emberektől.
Ez idő alatt Sid megmutatja Martinnak a feleségét,hogy azonosítsa és valóban ő az, de Sid képtelen felboncolni a nőt ugyanis nagyon jóban volt régebben a házaspárral.
A többieknek sem egyszerűbb a dolga hiszen mindenki ismeri/ismerte Martint dolgoztak vele együtt. Danny is fel van háborodva azon, hogy a férfi közéjük tartozott most pedig gyilkossággal gyanúsítják. Mac felajánlja neki, hogy adja le az ügyet, de neeem Danny nem olyan aki egyszerűen ilyet tenne megy is a dolgára.
Ám Mac Lindsay felől érdeklődik tőle, erre Danny beszámol róla, hogy jól van csak hatalmasnak érzi magát és unatkozik, egyszer talált egy döglött hódot a kertben és el akarta keríteni a helyszínt (XD)( bár a jelenet csöppet erőltetettnek hatott :S)
Danny és Fleck elmennek a lábakélt takarítónő lakására, de ott mindent találnak csak a nőt nem helyette összefutnak a baseball sapkás napszemüveges hapsikával ám az most is meglóg előlük.
Vissza a laborba, ott Hawkes elemezte az áldozaton talált drogot és kidrül, hogy az anyagot nemcsak ember csinálta hanem emberből csinálták – na ne máár, ezt szerintem ők maguk sem hiszik el – beszélnek valamiről amiből egy szót sem értek a lényeg, hogy SuperMac már vágja is kiből származik az anyag- enyhén szólva túlzás XĐ
Érkezik Danny és jelenti Mac-nek, hogy a takarítónő lakásában talált egy kis heroin nyomot, valamint az odaérkezésük előtt nem sokkal megnyitották a nő e-mail naplóját. Amiből kiderül, hogy a takarítónő pasiját vette célba a baseball sapkás ismeretlen.
Közben Stella még mindig szervezkedik most már Angel is a képben van. Akinek látszólag nem nagyon tetszik a dolog,de azért  segít bár lenne pár kérdése is Stellá-hoz amiből kiderül, hogy Mac mit sem tud erről az egészről – helyes! mit kell neki mindenbe beleszólni xĐ – és, hogy Stella néhány nap betegszabadságot kért és most azért császkálhat összevissza. Angel még egy dolgot megemlít Stella-nak mégpedig, hogy ha sikerül is eladni az érméket Kolovasnak (mert valami iylesmit akarnak csinálni) a férfi diplomáciai védettség alatt áll tehát nem tudják lecsukni. Erre Stella egy olyan „azt hiszed erre nem gondoltam?” pillantással leszereli Angelt és benyögi, hogy  mi van ha nem az államok területén tartóztatják le? – Hmmm! és ezt hogy akarja?.
Ugrunk. Angel már egy kávézóban ül Kolovossal szemben és előadja neki, hogy 200 érmét 600 ezerért eladna, persze a csávóka próbál alkudozni:”500 és megegyeztünk”.Erre Angel ránéz valahogy úgy hogy „ velem nem lehet alkudni! mit képzelsz?!” és csak annyit mond, hogy „600-at mondtam!” valamint ad a fickónak egy cetlit amire fel van írva egy konténer száma. Kóstolgatják még kicsit egymást majd a nő benyögi, hogy holnap egyedül legyen a papíron feltüntetett hajókonténernél a Brooklyn kikötőben, mert ha felülteti akkor Megöli! (Hoppávan !  Keménykedünk, keménykedünk?! xĐ)
Közben Hawkes és SuperMac kiderítik, hogy az áldozat   maga elé tartotta a kb. 1 kg heroint azon átment a golyó és így került a ruhájára a drog. Aztán érkezik Danny és már azt is tudják, hogy hová tűnt az anyag. A takarítónőnél van minden bizonnyal, ugyanis a lakásában talált drog megegyezik az áldozaton találtal. SuperMac bölcsen megjegyzi, hogy ezt keresi a baseball sapkás napszemüveges fickó- nah hallod, ha nem mondod?!.
Perceken belül – ezek egyre gyorsabbak, alig lehet követni őket –az is kiderül, hogy a töltény egy priuszos fickó fegyveréből származik és Danny Mac meg Fleck már száguldanak is ki a fickóhoz ahol kiderül, hogy Danny a szekrényében hagyta a golyóállómellényét. (Lehet hogy szívdöglesztő, de kicsit stikkes)
 Ezért Mac nem engedi meg neki, hogy  bemenjen velük az épületbe (miért van olyan érzésem, hogy úgy is be fog menni??!). Miután Fleck és Mac benyomulnak a házba és nagy nehezen kiürítik azt már csak a gyanúsított van bent az meg előránt valahonnan egy hatalmas puskát  oszt azzal elkezd szépen lövöldözni mindent (Hoppávan!).
 Gyönyörűen ki is jut az épületből ahol ügye „összefut” Danny-vel aki – sztem nem normális komolyan – elkezd rohanni utána.  A fickó bemenekül valami raktárépületbe ahol elkezdenek lövöldözni egymásra és végül miután kb harmadjára úszta meg Danny a halálos lövést – mondjuk „semmi más nem hiányzot t volna” csak az, hogy pont most írják ki a filmből- nah szal a végre sikerül eltalálnia a rosszfiút és mielőtt az meghalna még azt is kiszedi belőle, hogy hogysmint volt a gyilkosság. (perszepersze).
 Később a kapitányságon épp a vért mossa le magáról és láthatóan nagyon szégyelli magát amiért ilyen vakmerő volt, mikor megszólal a telefonja és nem nagy rejtély, hogy ki hívja. Persze Lindsay, de a fiú semmit sem mond neki arról, hogy 10 perccel ezelőtt majdnem meghalt.
Mindeközben Stella és Angel roppant agyafúrtan csapdába csalják Kolovost ugyanis a konténer aminek a számát megkapta egy Ciprusi teherhajó tartozéka. Stella kiszedi a z ürgéből, hogy hol tartózkodik Sebastian Diakos aztán pedig felrakatják a hajóra és szépen elutazik Ciprusra aholis az ottan rendőrség már epekedve várja, hogy lecsukhassák. (ez a jelnet nagyon ott van!!Ahogy a csajok keménykednek xĐ).
Ezután Angel meg Stella elmegy a Kolovos álltal megadott címre, de Diakos-t már  valaki megölte.
Tehát kiderül, hogy Martin emberi szervekből gyártott drogot és mivel sokkal tartozott ennek a fickónak az anyaggal akart volna törleszteni csakhogy nem ő ment el a „találkára” hanem a felesége. (de mégis miért?? ezt fel nem foghatom). Na igen, aztán a fickó nem akarta elfogadni a drogot neki kéz pénz kellett és lelőtte Anabell-t . Mikor a takarítónő rátalált a hullára és meglátta mellette az 1 kiló drogot a szeme kb dollárjellé változott mint Dagobert bácsié a kacsamesékben, és  gyorsan eltűnt a droggal együtt. Amit a hapsijával (akit nem mellesleg Pete Wentz játszik …ja igen a takarítónőt meg Ashlee Simpson Wentz) megpróbáltak eladni, de mire meglett volna a csere odaért a baseball sapkás napszemüveges is vagyis Martin Pino aztán a szupercsapat is megékezett és gyönyörűen letartóztattak mindenkit.
Most kivételesen Sid is megjelent mivel nagyot csalódott Martin-ban ugyanis időközben kiderült, hogy míg ott dolgozott az idő alatt is lopkodta a szerveket az áldozatokból.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csiny.blog.hu/api/trackback/id/tr691222185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macfan 2009.07.03. 09:33:06

jók lettek a képek:D

~Moi~ 2009.07.03. 12:30:05

Köci!xĐ
Rég beszéltünk MSN-en! :(
By!:D

macfan 2009.07.03. 14:37:14

aha már jó lenne dumálni:(
:D
süti beállítások módosítása