5×21  Múlt jelen és halál

Úgy látszik a kedves íróknál – hogy egyem a  husukat – beragadt a lemez. Ugyanis ez a rész is majdnem úgy kezdődik mint az előző. Csak az nem stimmol, hogy most férfi aki zuhan és lökik, nem pedig ugrik. Majd előlép egy hapek, szék a kezében, ismerős is valahonnan csak azt tudnám, hogy…. megvan a multkori részben szerepelt a szemétláda újságíró, haverunk ő, aki franctudja már mennyi pénzt adott kedvenc helyszínelőnknek (SuperMac) az epizód végén, és aminek az a főnökszerű csajszika nagyon megörült. Kicsit remeg miközben  hívja valami „pajtásást”.  Aztán egyet pislantunk és már ott is az egész New York-i őrs, kis túlzással. SzuperCsapatunkból egyenlőre csak SuperMac-el Stell-ával, Fleck-el meg Hawkes-al találkozunk(csak!:). Betörtek  az irodába, én meg csak védtem magam,állítja Dunbrook. A helyszínnel  „csak” annyi gebasz van, hogy a férfi aki az előbb megpuszilta a földet ELTŰNT! OFF! így most ez, hogy…?. Főcím!

A leghelyesebb helyszínelő a világon értsd:Danny :)! Vizsgál valami ujjlenyomat leolvasó ízébizét nem tom. Aztán kiderül, hogy a pajtás akit Dunbrook hívott, a fia volt, Conor  ő a biztonsági főnök, hehe jóhelyre nyomta be a papa:). De a lényeg, hogy az izébizének neve is van biometrikus zár (!) AAzztaaaa! Nah szóval azon csak a papa ujjlenyomata van senki másé, de az izébézének (így rövidebb;) eperillata van. Hmm,ez talán még fontos lesz?!  Mindegy,Danny helyszínel tovább abban a jókis tornacipőjében :D.

Közben Dunbrook és SuperMac kekeckednek, hogy miért nem hajlandó beszélni, miér’ hátráltatja a nyomozást? Mi? Meg amúgy is haggyon már azzal a rossz dumával, hogy fogalma sincs, hogy ki akarta megölni!!! Pedig, de én aztat nem tudhatom, megmiaz, hogy hátráltatom a nyomozást adtam DNS-t meg mindent ami kellett, plusz a drága időmet  mondja „ártatlan” képpel!Persze a bizonyítékok nem erre utalnak! És Mac be is fenyegeti a pénzeszsákot, hogy ő majd mindent bebizonyít. De egyenlőre Dunbrook:Mac-0:0.

Hawkes és Stella még mindig ott tart- ahogy én is- , hogy a hulla, hogy tűnhetett el csak úgy. a doki szerint a tettestárs a ludas, csakhogy  nincsenek lábnyomok….ilyet. Aztán megjelenik egy jegesmedve (nem vicc!) na persze nem élő, egy szatyorból a  metrószellőzőn át, a metró szele miatt. Az egyiknek szemét, a másiknak művészet, a harmadiknak pedig bizonyíték! Így már arra következtetnek, hogy  egy autóból nyúltak ki  a hulláért. Speciel erre ez előtt is gondolhattak volna – hamár oly’ okosak – de mind1.

A laborban Stella vizsgálja a jeges macit, nem sok sikerrel. Aztán megjelenik Danny, hogy a helyszínen talált tapétavágó nyelén cukor nyomok vannak, plussz az eperszagú izébizé.

Fleck nagynehezen megszerzi az izébizé adatait, hogy mikor ki lépett be a pénzeszsák irodájába. A zárat utoljára – Dunbrook előtt- Ann Steelle nyitotta ki, pedig nem találtak más ujjlenyomatot, ja  és a nő 7 hónapja halott. (Ő az akinek a pendriveja jó sok korruptálló információt tartalmaz, amiért szegény Hawkest jól taknyán tenyerelték + amit később elloptak.)Olyan érzésem van, hogy ebbe az ügybe megint bele fogok kavarodni.

De legalább végre  megvan a hulla. Valaki vízbe dobta és „ügyesen levágta” az ujj begyeit,hogy ne lehessen azonosítani. Mondjuk én nem féltem a SzuperCsapatot nyakamat rá, hogy max. negyed óra múlva már tudják is, hogy ki volt. =)

Sid felboncolja az ürgét- amiből kicsit többet mutatnak a kelleténél, Fincsi!Brrr. – és a gyomrában vajon milyen anyagot talál? Költői kérdés volt! Hát persze, hogy eper illatút, valamilyen cukorka, mégpedig ujjlenyomatokkal! Ismét OFF!

És nem is akárki ujjlenyomatai hanem Ann Stellee-é . Akkor tehát a betörő megszerezte a nő ujjlenyomatait aztán kiöntötte zselatinból, az pedig mint tudjuk- vagyishát mi nem, csak SuperMac  - nem hagy nyomot, a cukor miatt pedig nem maradt látható  barázdaminta sem. És miután ügyes kis áldozatunk bejutott simán megette a bizonyítékot! Bumm!  (Mondjuk azt nem értem, hogyha a tapétavágón találtak cukor nyomokat akkor az izé bizén miért nem ?! De mindegy)

Mac-et hívják mégpedig Sinclar a főnök ugyanis, Dunbrook ügyeskedni próbál: Hány ezer dollárt is adtam a rendőrségnek, emlékszik még, na hát akkor, annyit igazán megtehet, hogy leveszi Taylort az ügyről!! De nem Sinclart nem olyan fából faragták aki megvesztegethető! Ám a pénzeszsák és Mac ujjra összecsapnak: Ne engem cseszegtessen má’ hanem oldja meg az ügyet!  Mer’ mit gondol mit csinálnak? Mi? (Ohh komolyan ez a fazon idegesítőbb még Mac okoskodásainál is!!!)

Dunbrook-ot az újságírók faggatják az épület előtt, mikor valaki rálő csórikánkra, természetesen Mac is ott van és előveszi szuperképességeit ugyanis csak szétnéz és már meg is találja a golyót. Ilyet, ez már túlzás!

Danny kideríti, hogy az ujjlenyomatok Stella jeges maciján egy FBI ügynöktől származnak. És a koponya rekonstrukció után az is kisül, hogy maga az áldozat is az. Sőt ők már találkoztak is Mac-el.(Ki mással!) Ők nyomoztak Ann Stellee  pendriveja után.

Akit amiatt öltek meg. Aztán a raktáros ellopta a bizonyítékraktárból akit  utána megöltek és most lába kélt a pendrivenak. Az ügynök valószínű azért tört be a pénzeszsák irodájába, mert azt feltételezték, hogy nála van a pendrive.

Mac ecseteli Hawkes-nak, hogy mennyire idegesíti  őt Dunbrook, hogy úgy viselkedik mint egy isten, és hogy mikor volt  a lövöldözés az épület előtt, a pénzeszsák még csak meg se rebbent.  Mert azt hiszi, hogy sérthetetlen! (Hehe  biztos féltékeny, valaki át akarja venni a helyét, a sérthetetlenségi lista elején XD)

Mac ismét elmegy Dunbrook-hoz,  újabb jó kis szócsata: Embert ölt, hogy megőrizze titkát!! Hol tartja a pendrivet Dunbrook?? Ugyan Taylor fogalmam sincs, hogy miről beszél! Ahogy már említettem ártatlan vagyok! És amúgy is takarodjon innen mert különben magam hajítom ki,kemény fiú vagyok ám!!  És hogyan hajít ki, az ablakon, vagy az ajtón???! Mac:Dunbrook-1:0  Ekkor megérkezik a házkutatási parancs és találnak egy ugyanolyan fegyvert mint amilyennel annak idején megölték  a raktárost. Mac:Dunbrook- 2:0

Csakhogy akkor Dunbrook nem volt a városban és szilárd alibije van. De hát  őket nem  lehet ilyen egyszerűen  lerázni ,a pisztolyt ugyan megrongálták, hogy  nehezebb legyen  azonosítani, meg a DNS sem stimmel, de jobban megvizsgálják és kiderül, hogy nem a jó Dunbrook-ot gyanúsították.

A Conor fiú volt a tettes, vagyis a pénzeszsák fia lőtt. Mennek is letartóztatni a  kölyköt és bőszen keresik a pendrivet is csakhogy sehol nem  találják.

És ekkor végre történik valami „izgalmas” dolog is, megmutatják a rész elejét kicsit máshogy, a hapsika aki kilapult a földön már megszerezte a pendrivet, a kezében volt!!!!!!! Csakhogy mivel meghalt  elejtette, egyenesen bele a metróalagútba!! Na ez a méreg nem a CIÁN!!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://csiny.blog.hu/api/trackback/id/tr781262483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

macfan 2009.07.23. 11:38:43

jó kis rész volt...voltak történések:)
de megint Mac győzött:D

~Moi~ 2009.07.23. 19:16:27

Jaja, bővelkedett történésekben az biztos:D
Alap,hogy Mac győzött! "Csalódtam" volna, ha nem így lesz!!:D ^^